Lomtalanítás és sittszállítás tudnivalók

Bár a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt. évente tart ingyenes lomtalanítást, az építési törmelékek, gumiabroncsok és veszélyes hulladékok elszállításáról a lakosságnak saját hatáskörben kell gondoskodni. A következőkben áttekintjük a lomtalanítással kapcsolatos tudnivalókat.

A lom idegesítő tényező a szép, tiszta, takaros lakásban. De jártam már olyan kertben is, ahol alig lehetett eljutni a kerthez és megcsodálni a veteményest, mert a kis járda mentén tele volt dobálva mindenféle kacattal: régi bútorokkal, a gyerekek elnyűtt játékaival és megannyi háztartásbeli kellékkel, amiről látszott, hogy nem is használják őket évek óta, kidobásra várnak, de mégiscsak ott vannak évek óta.

Az, ha valaki nem tud megválni régi dolgaitól vagy a túlzott, már-már kényszeres ragaszkodás miatt alakul ki, vagy egészen egyszerűen nem tudja az illető hová dobni a cuccokat, ezért azok csak egyre gyűlnek és gyűlnek…

Tény, hogy a közösségi szeméttárolás és szemétszállítás rendkívül szabályozott dolog. Ha egy Pest megyei településen él, azaz egy kis város vagy egy község polgára, akkor egy családi házra, illetve telekre egy, maximum kettő kuka jut. Mivel hetente egyszer ürítik a szemetes tartalmát és szállítják el, ezért igenis oda kell figyelni arra, hogy mit, mennyit és mikor dobunk bele. A legtöbb családnak még a főzés során keletkező szemét tárolása is gondot okoz egy hét leforgása alatt, nemhogy az elnyűtt lomok és a már régi, elöregedett használati tárgyakról való gondoskodás.

Annak érdekében azonban, hogy a felgyűlt kacat ne legyen Ön számára idegesítő, és ne okozzon felesleges stresszt és feszültséget, keressen megbízható és korrekt áron dolgozó, kifejezetten lomtalanítással foglalkozó céget és szakember gárdát! Meglátja, hogy léteznek még olyan alternatív lehetőségek, melyeket kihasználva, a szemét és a lomhalmaz igenis eltakarítható a lakásból, valamint a háztájékról.

Meg kell becsülni azt a hasznos teret, ami rendelkezésünkre áll. Ezt csak azok tudják igazán, akik kis lakásban kénytelenek leélni az életüket. Akinek van egy 50 négyzetméteres lakása, az pontosan tudja, hogy minden kis területet hasznossá kell tenni és ki kell használni. Ami a kukába való? Azt ki kell dobni! És ami már nem fér el a kukába? Azt el kell szállíttatni! Ilyen egyszerű az egész.

Költözéskor szabaduljunk meg a lomoktól

Költözéskor valahogy mindig-mindig előbukkannak olyan dolgok, amikről tudjuk, hogy alig használjuk őket, vagyis: feleslegesek. Bármennyire is rossz hallani, de a költözés alkalmával gyűjthetjük egybe a legegyszerűbb és a leggyorsabb módon ezeket a nem használatos, feleslegessé vált holmikat. Ha mindent összepakoltunk, hívjuk ki a lomtalanító egységet és vitessük el a cuccokat! Meglátja, hogy így sokkal könnyebb lesz a költözés további lépéseit megtenni.

Építkezéskor jól jön a konténer

Egy építkezés mindig fontos, sorsdöntő eseménynek számít az életünkben. Sokáig várunk rá, tervezzük, mi, hogy legyen, de amikor elkezdődik, akkor már csak átéljük az élményt és várjuk az eredményt, hogy vajon az elképzelésünk fizikailag megvalósul-e.

A legtöbben nem építkezünk, de mindannyian láttuk már, hogy mennyi törmelékkel, sittel és szeméttel jár egy-egy ilyen beruházás. Az építőanyagok és az egyéb építőipari származékok elszállításáról valahogyan gondoskodni kell. Ha az építést koordináló szakemberek ennek elvégzését magukra vállalják, könnyebb dolga van. De ha valaki a munkálatnak bizonyos részeit egyedül végzi, akkor saját magának kell megoldania a sitt és egyéb, az építkezésen keletkező lom és szemét elszállítását.

Ezért is fontos tudnia, hogy a lomtalanító cégek biztos segítséget nyújtanak ilyen esetben is! Csak mondja, hogy építkezésen felhalmozódó törmelék elszállításáról van szó és a megfelelő nagyságú járművel és konténerrel a helyszínre érkezve rendben el fogják szállítani a sittet. A sittszállítás egyébként kötelező, akár büntetésre is számíthat az, aki nem szállítja el a törmeléket!

A konténer a lomtalanítás egyik legfontosabb eszköze. Sok minden elfér benne, masszív és biztonságos szállítást tesz lehetővé!
Ha elmegyünk bevásárolni a hétvégére, kosarat vagy szatyrot viszünk magunkkal. Máskülönben nem tudnánk hova tenni azt a sok holmit, amit leemeltünk a bolt polcairól, majd kifizettük az árát a pénztárnál.

Ugyanez az elv érvényesül lomtalanítás és szemétszállítás során. Egy konténer segítségével ugyanis jelentős mértékben megkönnyítjük a szemét és a sitt szállítást.

A konténer előnyei:

  • Eseti megbízás esetén, a konténer díja benne foglaltatik a lomtalanítás (mint szolgáltatás) díjában.
  • Nagy mennyiségű szemét szállítását teszi lehetővé.
  • Biztonságos és több méretben áll rendelkezésre.

Azok, akik ismerik a helyi hulladék-feldolgozó egységeket és saját maguk vinnék el a konténerbe pakolt lomot, azok akár kölcsönözhetnek vagy vásárolhatnak konténert.

Lomtalanítás árak

A következő kérdés mindezek után természetesen az, hogy mindez mennyibe kerül. A lomtalanítás és a sittszállítás annak függvénye, hogy honnan, és mekkora mennyiségű holmiról van szó. Nem mindegy például, hogy egy családi házban élők már gondosan összepakolva várják-e a szakembereket, vagy a munkásoknak egy irodaház, egy raktár vagy egy pince teljes lomtalanítását kell-e elvégezniük.

Mint ahogy az sem mindegy, hogy takarítania kell-e a helyszínre érkező brigádnak. Egy iroda lomtalanításakor kell, de ha például egy 45-60 négyzetméteres lakásból kell elvinni a cuccot, ott nem.

Budapesten és Pest megyei településeken vannak cégek, akik nagyon kedvező áron vállalnak ilyen jellegű lomtalanító munkát. Gyakorlatilag az üzemanyag árát és némi munkadíjat számolnak, bár tény, hogy az elszállítandó cucc tömege ebben az esetben sem mindegy.

Nehéz megválni a régi dolgoktól

Amit az életünk során kapunk, megvásárolunk a keresetünkből vagy amit találunk, attól bizony nagyon nehezen válunk meg. De ha már nem férünk ezektől a tárgyaktól, amik egyébként is az idő múlásával hasznavehetetlenné váltak, akkor nincs mit tenni: meg kell válni ezektől! Bármennyire is nehéz vagy közben rossz érzések kerítenek hatalmába, főleg, ha egy kis lakásban él, akkor tudja, hogy minden négyzetmétert ki kell benne használni, minden kis területet be kell lakni, otthonossá kell tenni.

Szerencsére nem minden elnyűtt, elöregedett dolgot kell egyenesen a kukába dobni. Ott vannak például a régi bútorok. Ezeket fel lehet újítani, rendbe lehet hozni, egy festéssel (ha olyan állapotban van a bútorelem), máris újra használhatóvá lehet varázsolni, vagy el is lehet adni, hiszen a régiségkereskedők imádják az ilyen régies holmikat.

Mint látja, több alternatíva is létezik arra nézve, hogy megszabaduljon az otthonában, kertjében vagy éppen a garázsában felgyűlt lomtól. Az interneten néhány kattintással megtalálhatja ezen a területen dolgozó szakembereket, akiktől gyorsan kérhet egy korrekt árajánlatot.

Ha megfelel, akkor már ki is hívhatja őket a megbeszélt időpontra. Ha így tesz, hamarosan megszabadul minden lomjától, az a szék, amit eddig csak kerülgetett, nem fogja többé zavarni. Azok az ágyneműk, paplanok és takarók, amiket már majd’ egy évtizede nem használt, nem fognak a szekrényben értékes polcokat elfoglalni. Amint megszabadul a lomtól, belül is könnyebbnek, lazábbnak és szabadabbnak fogja érezni magát. Kíváncsi, milyen ez az érzés? Tegye meg hozzá az első lépést!